| BEMUTATKOZIK: 100
ÉVES A SZOLNOKI MÁV SE
|
Papp
Dénes MÁV műhelyi
főmérnök
kezdeményezésére 1910.
május 11-én, 23 taggal
alakult meg a Szolnoki
MÁV Sportegyesület. A
százéves jubileumon
előbb névadóval
összekötött
vívóversenyt rendeztek
a szolnoki Véső úti
sportcsarnokban, amely
mostantól a
párbajtőrvívó
olimpiai bajnok B. Nagy
Pál nevét viseli. A sok
vihart átélt egyesület
1996 óta viseli ismét
az alapításakor kapott
nevét, és akkor lett
újra kék-fehér a
klubszíne.
A
MÁV-ról
átkeresztelték már
Lokomotívra,
Törekvésre és MÁV-MTE-re
is, és akadtak
időszakok, mikor a piros-fekete,
a piros-kék, illetve a
kék-sárga színeket
viselték. Jelenleg
kilenc — atlétikai,
birkózó, kosárlabda,
labdarúgó, ökölvívó,
súlyemelő, teke,
természetjáró, vívó
— szakosztály
működik, és próbál
boldogulni.
A jubileum alkalmából a
vívó-szakosztály
nyitotta a sort. Tudni
kell, hogy a Szolnoki
MÁV SE-ben a vívók
külön is ünnepelnek,
hiszen hetven éve
alakították meg
szakosztályukat. Ebből
az alkalomból Emlék-csörték
címen könyv jelent meg
a dr. Nagy Imre, Bali
István szerzőpáros
jóvoltából. Az
utánpótlás látványos
bemutatóját követően
Pataki József, a klub
ügyvezető elnöke
bejelentette, hogy a
Véső úti sportcsarnok
ezentúl a
párbajtőrvívó
olimpiai bajnok B. Nagy
Pál nevét viseli. A
mexikóvárosi
aranyérmes ma is aktív
sportember. Szalay Ferenc
polgármester a
pohárköszöntőjében
azt mondta: „Élő
példakép van
közöttünk!”
A gálaműsorral
egybekötött ünnepi
megemlékezést az Aba-Novák
Kulturális Központ
színháztermében (Szolnok)
tartották, amelyen
kiváló sportemberek
vehettek át
elismeréseket.
A Szolnokért Emlékérem
Arany fokozatát kapta Ecsekiné
Juhász Erzsébet (válogatott
atléta). Ezüst fokozat:
Szerencsésné
Szekeres Judit (válogatott
atléta) és Kővágóné
Szabó Enikő (válogatott
atléta) kapta.
Szolnok Város
Díszoklevelét Kővágó
Zoltán, Babály
László, Bíber
Zsolt, Csillag
Levente, Kovács
Viktor, Paróczai
András, Petrahn
Barbara, Szalay
József és Szeglet
Zsolt atléta kapta.
Vasútért-díj: Pataki
József, a Szolnoki
MÁV SE ügyvezető
elnöke. Sportegyesületi
Emlék Díj: Szalay
Ferenc (polgármester,
kosárlabdaedző), Zaránd
György (a MÁV-Gépészet
Zrt. vezérigazgatója),
posztumusz: dr.
Kaposvári Kázmér (támogató)
és Ondrék András
(támogató).
MÁV SE Aranygyűrűt
vehetett át B. Nagy
Pál (olimpiai bajnok
vívó), Csábi
József (labdarúgó),
Hegedűs Mária (kosárlabdázó,
edző), Hollóy Tamás
(a Szolnoki MÁV-MTE
ügyvezető elnöke), Kocsis
István atléta-mesteredző,
Szabó József (atléta,
sportvezető).
A Magyar Sportért
Emlékérem Arany
Fokozatát kapta Balasi
Péter (a MÁV SE
társadalmi elnöke, az
atlétikai szakosztály
vezetője), míg
ezüstöt Juhász
Ferencné (a MÁV SE
sportszervezője) és Ferencz
Gábor (a MÁV
Futball Club elnöke).
Az Önkormányzati
Minisztérium
emlékoklevéllel
tisztelte meg a
jubiláló egyesületet.
Huszonketten vehették
át szakszövetségek
elismeréseit, míg húsz
sportember, illetve
támogató megkapta a
MÁV SE Emlék Díját.
Forrás: sosz
__________________________________________________________________